VISSZA 

Bravúrnak számít a negyedik hely

Bravúrnak számít az ifjúsági válogatott EB-negyedik helye Róth Kálmán szövetségi edző szerint. A győri "utánpótláspápa" szerint ez az eredmény nem fedi el a magyar kézilabdázás súlyos problémáit.
Nagyszerű eredményt ért el a 17 évesek válogatottja a vasárnap Csehországban befejeződött Európa-bajnokságon, hiszen a negyedik helyet szerezte meg. A csoportkör során mindhárom ellenfelüket magabiztosan győzték le Róth Kálmán tanítványai, majd jött egy időn túli szabaddobásgólnak köszönhető egygólos vereség Norvégiától, egy egygólos siker Hollandia ellen, majd az elődöntőben egy kétgólos vereség Oroszországtól.
A bronzmeccsen harminc percig volt remény a bronzérem megszerzésére - és visszavágni a norvégoknak -, de a vége tizenkét gólos vereség lett. Ezt a félidőt leszámítva mindenképpen dicséret illeti a magyar fiatalokat, ugyanis bebizonyították, színvonalas szakmai munkával a meglévő, jelentős fizikai hátrányt is "el lehet tüntetni".
"Átlagban tíz centivel alacsonyabbak és tíz kilóval könnyebbek voltak a játékosaink. Sajnos itt látszik, hogy az elmúlt években a kiválasztással is komoly gondok voltak. Nemcsak ezzel, hanem a minőségi munkával is. Hiába akad esetleg egy jobb fizikumú játékos az országban, ha olyan helyre kerül, ahol nem kapja meg azt a felkészítést, ami ebben a korban szükséges, használhatatlan lesz ilyen magas szinten. A mostani EB-n is többnyire a győri játékosok, valamint azok vitték a prímet, akik ha máshol nem is, az NB I/B-ben felnőttek között játszanak, edződnek. A hazai utánpótlás-bajnokságok gyorsaságban, dinamizmusban meg sem közelítik az európai elit szintjét" - kezdte Róth Kálmán, aki szerint többen, így például a mindössze 15 éves Tóth Gabriella vagy a kapus Szemerey Zsófi is klasszis erényeket csillogtatott meg a kontinenstornán.
"Ezeket a játékosokat a jövőben is menedzselni kellene, de kérdés, lesz-e ehhez kellő akarat és bátorság. Jelenleg nagy a nyomáskényszer a klubokon, a legtöbb helyen éppen ezért jobban bíznak egy kiforrottabb játékosban, mint egy tapasztalatlanabb, ám esetleg ügyesebb, a folyamatos lehetőségtől még jobbá váló fiatalban. Gyakorlatilag a kluboknál ugyanazok a játékosok forognak, akik szinte mindenütt bebizonyították, hogy a komolyabb célok eléréséhez nem alkalmasak. Mindez ráadásul gazdaságilag is hátrányos helyzetet teremt, mert a középszerű játékosok jelentősen felverik a fizetéseket" - folytatta a szakvezető, aki egyébként a háttérrel sincs megelégedve.
"Nagyon kevés a minőségi játékos. Meg kell mondanom őszintén, a mostani EB-n már egy sérülés is komoly fejtörést okozott volna. Nagyon vékony jégen állunk, s amellett, hogy nagy dolog a negyedik helyünk, nem szeretném, ha ezzel ismét csak a hiányosságokat takargatnák el az illetékesek. Új elnöke van a szövetségnek, aki a bronzmérkőzésre ki is látogatott, s bár nem igazán tudtunk beszélni, bízom benne, hogy valóban elindul egy hosszú távú folyamat a magyar kézilabdában. Más kérdés, hogy azért vannak fenntartásaim, mert egy-kétszer már szavakban voltak ilyen tervek, csak tettek nem követték ezeket" - mondta végezetül Róth Kálmán, aki kiemelte családja támogatását és megértését, hogy már sokadik éve végzett párhuzamos munkái miatt tulajdonképpen alig marad ideje a pihenésre, a feltöltődésre.
Feleadt viszont bőven van: többek között az Audi-ETO utánpótlás szakmai igazgatójaként lassan el kell indítani az akadémiai jellegű képzést.
FORRÁS: kisalfold.hu SZABÓ GÁBOR, 2011.július 05.