VISSZA 

Komádi büszkesége, apa a padon

A válogatott kézilabdázó, a mosonmagyaróvári Tóth Gabriella édesapja egyúttal a gyúró is.
Tóth Gabriellát jó esetben néhány hét múlva egy ország ismeri meg: alig múlt el 18 éves, de tagja a december 7-én kezdődő Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott keretének. Szülei minden válogatott meccsen ott ülnek a lelátón, sőt klubjában, Mosonmagyaróváron édesapja egyenesen a kispadról figyeli. Tóth Ferenc ugyanis civilben az óváriak gyúrója.
Néha nem könnyű nézni, ahogy az ember lánya kapja a pofonokat, és ha a térdéhez vagy a kezéhez kap, összeszorul a gyomrom - mondta Tóth Ferenc. - De lekopogom, eddig nem volt nagyobb sérülése, meg aztán ha történik valami, Iegalább azonnal be tudok rohanni segíteni. Azt nehezebb volt levetkőzni, hogy a kispadról már nem lehet szurkolni meg kiabálni, az edző, Róth Kálmán rám is szól néha - így is kaptam már sárga lapot... Igaz, hogy Gabika így mindig az apja szeme előtt van, de nem bánja, legfeljebb néha vitatkozunk itthon egy kicsit, hogy mit kellett volna csinálnia a pályán.
Tóth Ferenc minden mondatán érződik, mennyire büszke a lányára, aki már kicsiként is olyan örökmozgó volt, mint most, amikor megállíthatatlanul kígyózik át a védelmen.
A strandon egész nap nem lehetett kiimádkozni a medencéből, még enni sem volt hajlandó. Az iskolában meg csak töprengtek a testnevelők, mi legyen, mert amikor felrajzolták a vonalakat a kislabdahajításnál, Gabi kidobta a labdát a pályáról, még a fiúknál is messzebbre - emlékezett vissza nevetve Tóth Ferenc a lányára, aki Komádiból, egy Hajdú-Bihar megyei kisvárosból indult. - Ötödikes korában már a felnőttek között játszott Berettyóújfaluban, féltettük is, mert nagyon kis madárcsontú volt. Amikor hetedikes korában hívta a Győr, nehéz döntést kellett hoznunk. Édesanyja sírdogált is egy kicsit, hogy Gabika az ország másik sarkába költözik, de ő menni akart, és nem bántuk meg, hogy így döntöttünk. Igen céltudatos, amit kitűz maga elé, abból nem enged, és elfogadja, mekkora lemondással jár az élsport. Mindenki büszke rá otthon, mi is sorra kapjuk a telefonokat, üzeneteket az ismerősölttől, de annak is örülök, hogy Gabika sem felejti, honnan jött, ugyanaz a kedves, szerény kislány, aki mindig volt. Fokról fokra halad, és a válogatott meg az Európa-bajnoki szereplés egy újabb állomás lehet.
FORRÁS: NEMZETISPORT Bálint Mátyás, 2014. december 01.