VISSZA 

Tóth Gabriella kapta az első Görbicz-díjat

Nem akármilyen elismerésben részesült Tóth Gabriella. A győri Audi-ETO női kézilabdacsapatának utánpótlásából kikerült, jelenleg Veszprémben játszó irányító-átlövő kapta ugyanis az első Görbicz Anita-díjat.
Az Audi-ETO februárban hozta nyilvánosságra, hogy Görbicz Anitával ötéves szerződést írt alá. Ezzel egy időben a világklasszis irányító is bejelentést tett: a következő öt évben évente egy-egy ösztöndíjjal támogatja az utánpótlás legtehetségesebb játékosát, aki a tehetség, a szorgalom, az elszántság, a tanulmányi eredmény, a nyelvtanulás és a szociális háttér alapján erre rászolgál. A díj pénzbeli és szakmai támogatást is takar.
Az első díjazott Tóth Gabriella lett, akinek tehetségét mutatja, hogy még csak jövő vasárnap lesz 16 éves, de tavaly már bemutatkozott a győriek első csapatában, idén pedig a Veszprémmel az élvonalban pallérozódik. Mint mondta: számára is nagy meglepetés volt, hogy ő lett a díjazott, de természetesen nagyon boldog volt.
"Korábban szóltak a klubtól, hogy mindenképpen legyek ott a Kiskunhalas elleni meccsen. Nem is sejtettem az okát, csak kevéssel a kezdés előtt tudtam meg, hogy mi vár rám. Mondanom sem kell, mennyire örültem. Anita nekem mindig is a példaképem volt, s remélem, hasonló pályafutásom lesz, mint neki. Úgy érzem, jó úton járok" – mondta Tóth Gabi, aki rendkívül hasznosnak érzi a fejlődés szempontjából, hogy a veszprémiekkel az élvonalban játszanak.
"Ez azért más, mint az NB I/B. Úgy érzem, egyre jobban kezdjük felvenni a ritmust, ezt legutóbb Siófokon is bizonyítottuk" – folytatta a fiatal tehetség, aki hozzátette: még nem beszélt arról Görbiczcel, hogyan tudnak "együtt dolgozni".
A díj alapítója sem tud még részleteket erről, a játékosról viszont annál jobb véleménnyel van.
"Egyrészt nem volt könnyű dolgunk a döntéskor Róth Kálmán utánpótlás szakmai igazgatóval és Kelecsényi Ernő elnökkel, mert nagyon sok olyan játékos van szerencsére a klubnál, akik jó eséllyel pályázhattak a díjra. Másrészt viszont mégis egyhangú döntés született, mert mindhárman egyből Gabit neveztük meg, ő az, aki mindenben megfelelt a kritériumoknak. Az biztos, nagyon nagy tehetség, rendkívül alázatos, s ha így folytatja, akkor minden adottsága megvan ahhoz, hogy világklasszis kézilabdázó váljon belőle" – kezdte Görbicz Anita, aki elmondta még: igyekszik minél több tanáccsal ellátni majd a játékost.
"Azért a legjobb, ha azt csinálja, amit Róth Kálmán kér, de azt hiszem, én is tudok hasznos dolgokat mondani, mutatni Gabinak" – tette hozzá Görbicz Anita.
FORRÁS: kisalfold.hu SZABÓ GÁBOR 2012.szeptember 12.